Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt, |
akár utcaseprők, akár miniszterek. |
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek, |
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek. |
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is |
évek veszedelmén törékeny szívverésteket |
ezen az embernek ellenséges földgolyón |
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek, |
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson |
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel |
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon, |
míg váratlanul elétek állanak, időtől koszorúzva, |
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek, |
egyenesen, mint a zászlórúdak s egyszerre kibontják, |
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek |
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.
|
|
|